terminus technicus, utópista szocializmus
Marx - Engels
Lenin - Sztálin
szociáldemokrácia
Giddens: 3. út
A szocialista eszmerendszer válaszként született meg az ipari forradalmak után, a kapitalizmus kiépülésének bekövetkeztével. A proletariátus (ez Marxi értelemben érte el mai jelentését, azelőtt a római kortól, azokat jelölte kizárólag, akik nem rendelkeztek tulajdonnal, csak gyermekekkel - ‘utódokkal’) létrejött és az olló egyre tágabbra nyílt az alsó és felső osztályok között. Megkezdődött a kizsákmányolás kora, mely a burzsoázia gyarapodását hozta magával.
Elsőnek az utópista szocialisták vizionálták az ideális társadalmi berendezkedést. Charles Fourier a falanszter munkaszervezésében és önkormányzásában, Saint-Simon a tudományosan irányított jóléti rendszerben látta a megoldást koruk társadalmi problémáira.
Robert Owen New Lanarkban létrehozta a munkásosztály álmainak beteljesülését, azt a üzem-komplexumot, ahol napi 10 és fél órában maximalizálta a munkával töltött órák számát (az akkoriban szokásos 16-al szemben); megtiltotta a 10évnél fiatalabbak dolgoztatását (később az 1819. évi gyártörvény az ő hatására szabályozta a gyermekmunkát Angliában); javított dolgozói élet- és munkakörülményein és külön figyelmet szentelt a munkásgyerekek nevelésének.
Ezen gondolatok csak elindították a szocializmust fejlődésének felívelő pályáján.
Karl Marx (vagy ha úgy jobban tetszik, Marx Károly) fektette le a szocializmus (és méginkább a kommunizmus) gondolati alapkövét. 1848-ban Friedrich Engels-el publikálták a Kommunista Párt kiáltványa-t. A kommunizmusnak azt (a historicizmus következtében mindenképp bekövetkező) állapotot jellemezték, ahol a gazdasági különbségek eltűnnek, a proletariátust és a burzsoáziát meghatározó osztályharc megszűnik. Ennek a munkásosztály felemelkedésével (öntudatra ébredésével) kell létrejönnie, mely miután a kapitalizmusban az elviselhetetlenségig elszegényedett, kizsákmányolták és elidegenítették a munkája gyümölcsétől, leveti magáról a jármot és beteljesíti az osztály nélküli társadalmat. Része az ideának a demokrácia elvetése is, miszerint az rendszer szinten a tőkés társadalom kiszolgálója (ekkoriban a választójogot koránt sem tekinthetjük általánosnak, nemi; vagyoni vagy műveltségi cenzusok jellemzőek a huszadik század első feléig).
E vízió - ha történelem tudásunk nem csúfol meg - nem következett be a világ egyetlen országában sem.
Mint láthatjuk a szocializmus (később a kommunizmus - marxizmus) a munkát helyezte gondolatmenete középpontjába. Közgazdaságtani hátterét Marx: A tőke. A politikai gazdaságtan bírálata-ban testesíti meg, ahol tetten érhető a marxi eszme kifejtése (cserébe nem nevezném könnyű olvasmánynak).
Emellett fontosabb elemei a kollektivizmus (az individualizmus elvetése, a társadalmi hasznosság elsőbbsége az egyéni sikerrel szemben); a kizsákmányolás alapjának tekintett magántulajdon elvetése (később a demokrata irányzatok kiegyeztek a magántulajdon meglétével, ha azt megfelelő állami kontrollnak lehet alávetni) és az állami vagy a kisközösségi tulajdonlás megvalósítása illetve a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklése. A szabadság szocialista felfogás szerint pozitív értelemben értendő, nem az elnyomással szembeni, hanem a cselekvés szabadsága az elsődleges.
A marxi demokrácia-ellenzés nem volt teljességgel sikeres a szocialista gondolkodók között. Eduard Bernstein A szocializmus előfeltételei és a szociáldemokrácia feladatai című művében a szocializmust, a munkásosztály érdekartikulációját a demokrácia keretei között képzelte el, harcolva a választójog kiterjesztésért és a munkások jobb élet- és munkakörülményeiért (ez a megközelítés meghatározóvá vált a későbbi nyugat-európai szociáldemokrata pártok stratégiájának kiépítésében is). Míg a bolsevizmus - kommunizmus (később leninizmus - sztálinizmus) egyételműen elutasította a keretrendszerét. A lényegi különbégnek ezek után szocialista és kommunista pártok (csoportosulások) között az osztály nélküli, egyenlőségen alapuló társadalom elérésének módjában és sebességében kristályosodtak ki.
A második világháború után a szociáldemokrácia (és a szociáldemokrata pártok) sorozatos győzelmet arattak európa nyugati és északi részein, (addig a kommunista pártok csak Franciaországban és Olaszországban tudtak jól szerepelni a szabad választásokon) kiteljesítve a jóléti állam vívmányait (a nagyobb mélységű jövedelem-elosztás, a magasabb adók révén a társadalmi igazságtalanság csökkentése, a társadalombiztosítás és egyéb szociális juttatások rendszeres folyósítása), ám mivel ez magasabb költségekkel is járt az állam részéről, így (egyelőre úgy tűnik) nem fenntartható.
A neoliberális-neokonzervatív (minimális állam-párti) fordulat, főként Nagy-Britanniában volt elsörpő (de példaországai között szerepel az Usa, Új-Zéland is). Visszafogta az újraelosztás mértékét, csökkentette az állam kiadásait emellett egy perfekcionista értékrenddel rendelkező államot alakított ki.
Angliában Anthony Giddens revideálta a jóléti állam kérdését. Ezt kifejtő műve - A harmadik út. a szociáldemokrácia megújulása - volt az alapja és eszmei háttere Tony Blair új Munkáspártjának.
Mostanra kérdésessé vált, hogy ez mennyire tartja az értékét a jövőben vagy mennyire tulajdonítható a gazdasági világválságnak a szocialisták sorozatos bukása Európában.
Ez komoly szakmai vita tárgya a világ nagy részén..
